Bemutatkozás

Horváth Réka

Orvos, sportoló, edző, állatbarát, stíluskommunikátor. Évek óta terveztem, hogy az eddigi tanulmányaimat, tapasztalataimat egy olyan tevékenységben fogom kiteljesíteni, ami másokat is legalább annyira érdekelhet majd, mint engem. Az volt a célom, hogy egy kedves, hasznos tevékenységet folytassak, ami hiányt pótol, ami sokakat érint, ami pozitív és örömet okoz azoknak, akiket érint. Olyat, ahol emberekkel foglalkozhatok és átadhatom nekik azoknak a kompetenciáknak egy részét, amelyekkel rendelkezem. Olyan tudásanyagot, ami hasznos, naprakész, tudományosan is megalapozott, és az elérhető legújabb ismereteket is tartalmazza.  Ugyanakkor mentes a túlzásoktól, a tisztességtelen megoldásoktól és nem ígér csodát 3 nap alatt.

Azt gondolom, hogy minden ember nagyszerű és csodálatos.

Az is, aki épp most, egy kicsit kevésbé az. Mindenki a tökéletességre törekszik. Arra, hogy túlszárnyalja önmagát. Néha nehezen találja meg valaki ezt az utat vagy ennek a módját. Ebben tudok segíteni olyan módon, ahogy kevesen tudnak.

Az alakformáláshoz rendelkezésre állnak az orvosi és edzői ismereteim, a stíluskommunikátori tanulmányaim és a rengeteg saját tapasztalatom.

Az egészséges  táplálkozás és életmód tanításához szintén hasznos az orvosi diploma, de talán az nem lenne elég. Kiegészítettem azt a tudást a táplálkozástudomány legújabb ismereteinek a követésével, a bio-táplálkozás egy évtizedes megtapasztalásával és gyakorlati kivitelezésével, valamint a stíluskommunikátori tanulmányaim aktuális részeinek ötvözésével. Egybe foglalva mindezt a gyerekkorom óta napi szinten végzett sporttal.

A megjelenés és a stílus, bár mindig fontos volt számomra, inkább hobby volt sokáig, mint jól megalapozott, komplex ismeret. Az érdeklődés és a kíváncsiság a Szegedi egyetemen teljesedett és egészült ki, így lett az addigi szerelemből igazi tudás. Stíluskommunikátor lettem, ami a megelőző egyetemeken szerzett tanulmányokkal kiegészítve ezt az ismeretemet is kiteljesítette.

Az életemet nagy érdeklődéssel, aktívan és tevékenyen élem, igazi segítőkészséggel és empátiával. Az ismereteimet szívesen osztom meg azokkal, akik igényt tartanak rá. A módszer pedig: megalapozott ismeretek, példamutatás és szeretet.